Mit segítsen otthon a kamasz fiú? – Házimunka tizenéveseknek

A kamaszok már minden házimunka elvégzésére képesek. A problémát már nem a tudásuk jelenti, sokkal inkább a hozzáállásuk. Ha kezdettől fogva engedtük, hogy segítsen a gyermek, akkor is, amikor még biztosan nem volt olyan eredménye a kicsi munkájának, mint a felnőttének, ha nem küldtük el, hanem hagytuk, hogy ellesse tőlünk a fortélyokat, megtanulja az adott feladatot jól elvégezni, akkor kamasz korára mindennel tisztában van. De már nem jellemző, hogy azért könyörögne, hogy ő főzhessen, moshasson, takaríthasson. Sőt!Bővebben: “Mit segítsen otthon a kamasz fiú? – Házimunka tizenéveseknek”

Mit tegyél, ha harap a gyermeked?

Amikor a második fiam született, az első nagyon sokszor megharapta. Semmi indulat, rossz szándék nem volt benne, mégis harapott. Mivel tudtuk, hogy ilyen, figyeltünk rá és próbáltuk mindig megóvni a kicsit, amikor a nagy tátott szájjal közeledett felé, de persze nem voltunk mindig sikeresek. Akkor is sejtettük már, hogy ő a szeretetét próbálja így kifejezni, de a következő tesó születésénél lettünk biztosak benne, hogy jól gondoltuk. Amikor a harmadik is megszületett, a nagy nem győzte puszilgatni. 20 hónaposan, amikor az első öccse született, még nem tudott puszit adni, de látta, hogy mi valami ilyesmit csinálunk, hát ő is próbálkozott. Ez a sok harapás tehát a szeretet jele volt nálunk. Sajnos nem minden gyermek harap szeretetből!Bővebben: “Mit tegyél, ha harap a gyermeked?”

15 éves feltaláló fiú

A 15 éves, 9. osztályos feltaláló fiú, Jack Andraka, olyan tesztpapírt fejlesztett ki, ami alig néhány centbe kerül és 5 perc alatt kimutatja a hasnyálmirigy-, petefészek- és a tüdőrákot. Ez a módszer megváltoztathatja a rákkutatás menetét és elősegítheti a korai felismerést. Bővebben: “15 éves feltaláló fiú”

Egy anyák napi virág

Még egészen aprók voltak a fiaim, amikor már készítették a kis meglepetéseiket anyák napjára (is). Hol egy kézlenyomatot kaptam, hol egy sógyurma-kosarat, van az anyák napi emlékeim között kis pólyás is tortapapírból, virágok, rajzok, “festmények”, ezer apró kincs. Természetesen eleinte az óvó nénik segítségével ügyeskedtek minden anyák napjára.Bővebben: “Egy anyák napi virág”

Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el